LanWarZ

Nincs kategorizálva

SummerWarz 2010

by anvee on jún.15, 2010, under Nincs kategorizálva

Summer Warz 2010

Eljött az idő, hogy újra megmérkőzzünk a harcmezőn. Dedina/Ifjúságfalva varázslatos környezete és kedves lakosai megint bevállalták a kockázatot, hogy elviselnek pár harcedzett hardcore gémert pár napig, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk.

A csatatér mindössze pár méterre van a WinterWarz 2009 helyszínétől (az óvoda régi épületét annyira kipucoltuk, hogy most már el tudták sózni :) – a Művelődési központ előadóterme fogja nekük biztosítani az áramot, védelmet és sötétséget, amelyre szükségünk lesz. A terem hatalmas, asztalok és székek biztosítva, mindössze a gépedet és egy elosztót kell elhoznod, hogy jól szórakozz. Kényelmi megfontolásból hozhatsz papucsot, pokrócot és a tavaly kapott WinterWarz pohár is hasznodra válhat ;)

A megmérettetés július 2-án (pénteken este 20:00-kor) kezdődik és július 5-én (hétfőn délután 16:00-kor) ér véget.

A rendezvény anyagi hátterét közösen fedezzük,   ezért a belépő elpvételben 7 €,   helyszinen 8 €. Függetlenül attól ki mennyit lesz ott, ezzel támogatja ezt a rangos rendezvényt. Aki tutira kijön akár egy napra is kérem jelezzen, és vásárolja meg a belépőjét, hogy tudjunk tervezni.

További információt az alábbi mutánsoktól kérhetsz:

Ing. Mgr. Kabal – smart bastard, shotgun-freak, “Pimp my HP”
Tel: 0907 742 710 | Email: tibor.forro@gmail.com

Dr. Sholva – a legrosszabb rémálmod, “Big in Japan … too”, silent killer
Tel: 0907 616 982 | Email: tothpeter84@yahoo.com

DK Dedina Mladeze

DK Dedina Mladeze

Megjegyzéseket igényeket itt a blogban jelezni!

41 Comments more...

The simple truth

by anvee on ápr.07, 2010, under Nincs kategorizálva

Útáljuk a Steam-et, a szar matchmakinget, a kempereket, a noobtubereket, a flamelőket….de azért jó egy bazinagy közösségben játszani.

1 Comment more...

…LanWarz Summer?!

by p1.kabal on ápr.05, 2010, under Nincs kategorizálva

Tekintettel a téli kis akciónk látogatottságára és sikerére, valamint az elfolythatatlan szenvedélyünk kielégítésére szeretnénk összehozni egy nyári LanParty-t is. Terjedelmében nem lenne akkora mint a téli.

A kiszemelt időpont: Július 3-5, hétvége és a hétfő államünnep.

16 Comments more...

P1 Steam group

by SHoLvA on jan.21, 2010, under Nincs kategorizálva

Tiszteletem.

Nos a mai nappal megalakult a “P1 hardcore gaming & entertainment” steam group.

Megkérnék mindenkit akinek van steam hozzáférése hogy csatlakozzon hozzánk. Így kicsit könnyebb lesz a kommunikáció köztünk és tudunk majd szervezni eventeket is (pl cod:mw2 privát meccseket).

A csoport oldalát a http://steamcommunity.com/groups/p1crew cimen éritek el.

Mivel a group privát ezért az adminoknak kell benneteket meghívni. Ha csatlakozni szeretnél írj 1 commentet a steames felhasználóneveddel vagy küldj 1 mailt a következő címek egyikére: tothpeter84@yahoo.com, pylugrafix@gmail.com, anvee78@gmail.com, tibor.forro@gmail.com.

Remélem sokan összejövünk és sok közös csatát fogunk vívni.

2 Comments more...

Lanparty @ Nagymegyer

by p1.kabal on jan.18, 2010, under Nincs kategorizálva

Tolmácsolnám a megyeri gárda felhívását:

Az év elsö LanParty-ja 2010 február 6.-án (Szombat) 13.00 órai kezdettel kerül rendezésre. Helyszin a nagymegyeri VMK(kultúrház).

Ez megindító meccs lesz!  Kihívtak egy háborúraki tud jönni?

15 Comments more...

Közösségi felhivás

by p1.richmond on jan.07, 2010, under Nincs kategorizálva

Megkérnék minden kedves résztvevőt, hogy a lanwarzon készült felvételekről (fotó, videó, demo) küldjön egy másolatot a pylugrafix kukac gmail-re…video footage készül srácok, minden anyag jól jön. :D thx

2 Comments : more...

WinterWarz 2009 beszámoló

by anvee on jan.01, 2010, under Nincs kategorizálva

Lefutott a jubileumi tizedik LanWarz lan-party, a WinterWarz 2009. Nagyon élveztük, és azt hiszem elmondhatom, hogy megérte újra megrendezni. Én személy szerint örülök, hogy még manapság, az internet idejében, amikor minden össze van kötve, is van létjogosultsága egy ilyen rendezvénynek. Valószínűleg a hasonló party-k hangulata, ami vonzza a hozzánk hasonló kockákat, ezt nem helyettesítheti az internet sem.

Köszönet az alábbi embereknek, akik nélkül nem jött volna létre a WinterWarz:
Hozman Tominak a 2db 24es switch-ért,
Angyal Józsinak a 24 portos hubért,
Bucsónak a terem felhajtásáért,
és mindenkinek, aki segített takarítani és rakodni a helyszínen

Továbbra is várjuk a véleményeket, ötleteket, mivel tehetnénk jobbá, még vonzóbbá a következő lan-partyt, mert a Ti véleményetek a döntő!

És végül a képek: a galériát a képre kattintva éritek el

8 Comments more...

Ready-Steady-GO . . .

by p1.kabal on dec.24, 2009, under Nincs kategorizálva

Mára úgy tűnik minden sínen van! Szerződés (mert kellett) a terembérletről a zsebben, asztalok székek a helyszinen, rest-room (max. 8 fő részére) elkészítve (aki tud hozzon azért hálózsákot), 230VAC hálózat nagyjából felmérve.

Tehát ami nem változott:
Időpont:   December 27. @ 16:00  December 30. @ 16:00
HelyszínÓvoda épülete – Ifjúságfalva,
Belépő: 10 €
Komfort:  Asztal, szék, fűtés, áram, üdítő (”microsoft menü”, ásványvíz, kofola) + special gift:
P1 WinterWarz 2009 bögre

A Buongiorno pizzéria és étterem támogatásával elkészłítettük a rendelhető menüt és a pizzákat akciós árakon!

Visual blokk:
Fotók a helyszinről az előző postban anvee-től

Fotók az előkészített helyszinről:
(Kattints a képre a nagyobb méretűért)

A helyes út 1.terem Rest room

1.terem b 2.terem 2.terem b 2.terem b

2.terem c Folyoso

Előzetes ülésrend a termekben.

Mivel zártkörű rendezvényről van szó és nemkevés érték lesz a helyszinen az ajtó zárva lesz! Aki érkezik, vagy épp jön vissza valahonnét hívjon minket és nyitunk:
Viktor ~ anvee 0917 048 607
Peti ~ sholva 0907 616 982
Marian ~ bucso 0907 346 004
Tibi  ~ kabal 0907 742 710

A nulladik nap programja cca. a következő:

16.00- 18.00: érkezés, elhelyezkedünk, bekábelezünk stb.
16.00- 18.30: adatmozgatás és telepítés
19.00 – oficiális megnyitó és breefing  (kajaszünet)
19.30- 20.15: CoD2 bemelegítő  / CS 1.6 bemelegítő
20.30- 21.15: CoD4 bemelegítő  / Q3A bemelegítő
21.30- 24.00: CoD2 VAGY CoD4 csapatjáték / CS 1.6 csapatjáték

, a továbbiakban igény szerint (minden szerver futni fog vszinüleg), esetleg stratégia vagy D2 kissebb létszámú csoportokban.

Minden további infó a helyszinen!

17 Comments more...

Official information WW2k9 (final)

by p1.kabal on nov.30, 2009, under Nincs kategorizálva

Nos tisztázódott a helyzet véglegesen. Az idei tizedik WinterWarz lanparty Ifjúságfalván (Dedina Mládeže) kerül megrendezésre.

Időpont:   December 27. @ 16:00  December 30. @ 16:00  (Vasárnap a 0.-ik nap)

Helyszín:  Óvoda épülete – Ifjúságfalva,
Fotók a helyszinről az előző postban anvee-től.

Belépő:   Elővételben 8 € (dec.20-ig)  – helyszinen 10 €

Elővétel:  Sholvánál (T.Péter) vagy Kabalnál (F.Tibor)

Komfort:  Asztal, szék, fűtés, áram, üdítő (”microsoft menü”, ásványvíz, kofola) + special gift (10th anniversary p1 bögre).

Food:   Helyszinreszállítás és extra árak a lanwarz résztvevőinek. Rendelés szerint (a szervezőknél)  ebéd és vacsora, mindenki a sajátját fizeti. Ebéd hétfőn és kedden (esetleg szerdán) háromfajta menü. A főétel 2.60 €, főétel és leves 3.30 € szállítással és dobozzal 1ütt. Vacsora vasárnap, hétfő és kedd, két árkategóriás pizza (összerakod mit kérsz rá és rendelünk). A három-összetevős + szósz 3.60 € a négy-összetevős 3.90 € szállítással és dobozzal együtt.

Felszerelés: Mindenki hozzon számítógépet :) , hosszabbítót, papucsot, fogkefét.

Add.info: Az óvodában van zuhanyzó és WC természetesen. Nem egy Hilton, de a célnak biztosan megfelel. Két egymás melletti teremben fogunk szétrakodni és a folyosó lesz a gyülekező/ klub / kv helyiség. A harmadik kis teremben lesznek szétrakva takarók, 4-8 fő ott is tud aludni. Mindenképp lesz ott folyton valaki, mivel nem kevés érték lesz áram alatt. Akniek célzóvízre lesz szüksége, közel van két lokálkocsma. Ha valaki hiányt szenved valamiben “normál” nyitvatartású kisbolt szintén pár lépés.

Annyit kérnénk tőletek, írjatok a blogba, hogy milyen játékokkal készüljünk. És léééégyszi, olyanokat amit többen játszanak mint 2 ha már ennyien leszünk.

48 Comments more...

X. Winterwarz 2009 tények

by anvee on nov.24, 2009, under Nincs kategorizálva

Sajnos lecsúsztunk a Pionírház/Cévécsé bérléséről, és az Ifjúságfalvai Kultúrházat is bőven kinőttük létszámban, így új alternatívát kellett keresnünk. Szintén Ifjúságfalván viszont elérhető számunkra az óvoda épülete, amely méretben, asztal/szék tartalékokban kielégítő lenne, sőt! Ágyak és ágynemű is fellelhető a helyszínen.

Amit el kell döntenünk végsősoron csak az, hogy mikor kezdjünk. Holnap összehozunk egy újabb szavazást, addig is nézegessétek a képeket (az ugrás után), amelyeket Bucsónak ezúton köszönünk.
(continue reading…)

3 Comments more...

Keresel vmit?

Használd az alábbi mezőt a keresésre:

Még mindig nem találod, amit keresel? Hagyj egy kommentet, vagy keresd meg a szerzőket, megoldjuk!

Linkek!

Oldalak, amelyeket mi is napi szinten látogatunk...