SummerWarz 2010
by anvee on jún.15, 2010, under Nincs kategorizálva

Eljött az idő, hogy újra megmérkőzzünk a harcmezőn. Dedina/Ifjúságfalva varázslatos környezete és kedves lakosai megint bevállalták a kockázatot, hogy elviselnek pár harcedzett hardcore gémert pár napig, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk.
A csatatér mindössze pár méterre van a WinterWarz 2009 helyszínétől (az óvoda régi épületét annyira kipucoltuk, hogy most már el tudták sózni
– a Művelődési központ előadóterme fogja nekük biztosítani az áramot, védelmet és sötétséget, amelyre szükségünk lesz. A terem hatalmas, asztalok és székek biztosítva, mindössze a gépedet és egy elosztót kell elhoznod, hogy jól szórakozz. Kényelmi megfontolásból hozhatsz papucsot, pokrócot és a tavaly kapott WinterWarz pohár is hasznodra válhat
A megmérettetés július 2-án (pénteken este 20:00-kor) kezdődik és július 5-én (hétfőn délután 16:00-kor) ér véget.
A rendezvény anyagi hátterét közösen fedezzük, ezért a belépő elpvételben 7 €, helyszinen 8 €. Függetlenül attól ki mennyit lesz ott, ezzel támogatja ezt a rangos rendezvényt. Aki tutira kijön akár egy napra is kérem jelezzen, és vásárolja meg a belépőjét, hogy tudjunk tervezni.
További információt az alábbi mutánsoktól kérhetsz:
Ing. Mgr. Kabal – smart bastard, shotgun-freak, “Pimp my HP”
Tel: 0907 742 710 | Email: tibor.forro@gmail.com
Dr. Sholva – a legrosszabb rémálmod, “Big in Japan … too”, silent killer
Tel: 0907 616 982 | Email: tothpeter84@yahoo.com

DK Dedina Mladeze
Megjegyzéseket igényeket itt a blogban jelezni!
június 15th, 2010 on 10:48
OK, jelzem én megyek, csak még nemtudom mikor (talán csak vasárnap délutántól a végéig)
üdv. Lacko
június 15th, 2010 on 12:26
oh yee!
június 15th, 2010 on 15:23
Igen ott leszunk! Pentek estére alkotunk valami kis koccintos kajalos partyt..elvégre nyár van
!
A kulturház kertjében, a hátsó bejáratnál indul füttyel a buli olyan este 6 korül!
Kérnék véleményt: ??? melyik az a játék amit nagy létszámban jó hangulatban tudunk játszani több ideig mint 2 óra ???
június 15th, 2010 on 18:34
Bakker titulusom az nics mint 1eseknek, de ha tv lesz-lásd VB döntő akkor elmegyek! ha nem lesz tv akkor viszek
és úgy is elmegyek
június 16th, 2010 on 15:36
TVt alkotunk, de antenna az nemlessz
gyere szépen
június 17th, 2010 on 15:39
C U There Bitchess…
június 18th, 2010 on 19:45
Ugy nez ki hogy enis kirucanok egy vagy ket napra.Es mik lesznek a jatekok?
június 19th, 2010 on 04:25
Szerintem szokás szerint a Cod lessz a domináns játék. De természetesen minden másra is nyitottak vagyunk. Ha valakinek van ötlete akkor itt irjátok le a commentekben és majd meglátjuk hogy össze e lehet hozni a dolgot.
Uff!
június 19th, 2010 on 11:02
Szeva. Probaljatok csinalni public Google Calendar-t, azt mindenki felirja magat melyik napokot tud lenni.
június 19th, 2010 on 11:07
A settings-be van a calendar share, http://www.neville.sk/tmp/share_calendar.png
június 19th, 2010 on 22:02
En vevo vagyok a Unrealra remelem megoldhato
június 21st, 2010 on 18:19
Unreal jo lenne
június 22nd, 2010 on 08:52
Unreal-t sokan szeretnénk, mindenképp lesz, esetleg a verziót írjátok be, melyikkel szeretnétek játszani. Nekem a 2003/2004 áll legközelebb a szívemhez (szarjanak sünt, mert kivették a strafejumpot a hármasból), de bármelyik verzióval szívesen játszok.
június 22nd, 2010 on 14:34
Én a 2003-ra szavazok. Ott naggyon jou kis CTFeket lehet tolni 6-12 fővel.
). TDM, CTF esetleg Ladder 1v1.
.
Q3Arena is lesz kedves barátom kívánságának eleget téve (hosszú idő után
Viszont a CoD4: Modern Warfare és a CoD2 lesz a domináns.
Valamint a retró (korán míg kevesen vagyunk) és későn (amikor már kevesen vagyunk) elő szeretnénk kapni a jó öreg Diablo2-t.
Nyitottak vagyunk bármire, egymás közt kell egyeztetnünk előre…kérnénk a javaslatokat és hozzá a kommenteket
június 22nd, 2010 on 15:08
2004 johet. epp tnap sakalkodtam vmelyik szerveren.
június 22nd, 2010 on 17:36
nekem marha jo az osszes nap!
en ott leszek!
június 22nd, 2010 on 22:27
CoD: Modern Warfare2? Vegre van jo crack hozzaa, es nemkell a buzi steam se
június 22nd, 2010 on 22:32
Caca:
“Vegre van jo crack hozzaa, es nemkell a buzi steam se”
Ez kérdés volt? Mert én nem tudok róla hogy lenne jó verzió…
június 23rd, 2010 on 07:27
Én ott leszek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
június 23rd, 2010 on 11:36
Sajnos csak vasárnap délután tudok menni, de ott leszek.
üdv. Lacko
június 24th, 2010 on 00:24
Megyek .
június 24th, 2010 on 20:02
Szevasztok,
itt van crack a CoD: Modern Warfare2-re
magnet:?xt=urn:btih:OZF2JZ64RAKNT5YMCDIRPHKMO3XAV7PO
meg itt a segitseg
http://www.youtube.com/watch?v=_Yi0Ry7o8lI&annotation_id=annotation_479918&f
Lehet tesztelni, nekem megy, itt-ott kidob valami DirecX hibat, de lehet hogy a SLI a gond.
június 25th, 2010 on 00:00
Oki valahogy majd kipróbálom aztán meglátjuk hogy mi lessz belőle. az az igazság hogy félek a steamhez nyulni mivel nekem elég sok game van ott tövvek között az eredeti cod MW2 is. nem szeretném elvesziteni…
június 25th, 2010 on 12:53
én is ott leszek
június 25th, 2010 on 15:40
Nos eddig ez lesz:
Cod2, CoD4, Q3A, Unreal 200?3v4? es remelhetoleg CoD6:MW2
június 26th, 2010 on 04:01
elsőre MW2őt nem sikerült összehoznom. de még próbálgatom
június 27th, 2010 on 08:50
Ma talaltam, Sniper: Ghost Warrior – Multiplayer Debut Trailer
http://www.youtube.com/watch?v=rrN6tqeBnl4&feature=channel
június 27th, 2010 on 11:14
helo ha csak vasarnap tudok menni az nem gond ?
dirty te vagy gabor ??? josz te is???
június 27th, 2010 on 23:05
Nem,.. ha joul tudom Dirty a Erik
június 28th, 2010 on 10:36
Sniper: Ghost Warrior, nyomattam tegnap 2 orat, de nekem nemjött be, furcsa a mozgas meg bugos is es erös gep kell hozza, de lehet hogy csak Patch kell…
Mikael, WinterWarzon en voltam a Revizor ah ez segit
június 28th, 2010 on 13:55
hehe… aRveizor! Kell meg tobb ember mert leminuszolom a koltsegvetest (teremberlet, udito stb.)… Szoljatok par ismerosnek. Nagy hepaj lesz …
június 28th, 2010 on 19:31
jovok jovok
mar csak a “hepaj” miatt is
június 29th, 2010 on 14:17
Hát talán benézek én is(elösször),de gépet nemviszek mivel a tesóm megy talán és csak 1 gépünk van meg engemet nem is húz az anyira.De azért befizetek hogy támogassam a hardcore “gémereket” és a szervezöket.
június 29th, 2010 on 15:46
Respekt…
Nagyobb szabásúra mindig a téli akció van tervezve. Viszont a nyárinak megvan a “retró” hangulata.
A helyszinen lehet belépőt kapni, hely lesz bőven. Tessék .p1 Staff tagokat keresni a kocka gamerek közt
június 29th, 2010 on 19:22
Hááát,…
Kocka, nem kocka,..
Erre ám nagyon kíváncsi vagyok
)
Nagyon örulok már a játékra
június 29th, 2010 on 19:24
En is menek
július 2nd, 2010 on 18:53
nemsoká indulunk
július 2nd, 2010 on 20:56
Enis csatlakozok a bulihoz holnap sajna reggel meg dolgozni kell a mi cegunkbe de majd jo kis unrealon ki toltom a duhomet
július 5th, 2010 on 16:33
Jáááj már vége is lett a kis bulinknak
(
július 6th, 2010 on 13:06
Honnan lehet letölteni a Summerwarzos kepeket? Vagy legalabb megnezni.
július 6th, 2010 on 15:44
megtalaltam